ro | en

ACTIVIFI: csapatépítés, vetélkedő, tudásépítés, ifjúsági találkozó

A hétvégén, szeptember 8-9-én zajlott Ditróban a Ditrói Kulturális Egyesület és a Ditrói Ifjúsági Fórum szervezésében az első ACTIVIFI névre keresztelt ifjúsági találkozó, mely vendégül látott nem csak ditrói, hanem más településekről érkező aktív fiatalokat is.

A kétnapos program első napja az ifjúsági szervezetekről, az ifjúsági munkáról szólt, annak nehézségeivel és élményeivel. A megnyitót követően öt ifjúsági szervezet munkáját, tevékenységét ismerhették meg a jelenlévő fiatalok a szervezetbemutatókon keresztül, majd ezt követően egy nagy kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol a meghívott szervezeteken kívül ditrói fiatalok is résztvettek, a fő téma a szervezetek problémái voltak. A kerekasztal-beszélgetés fő meghívottja, és a beszélgetés irányítója Barti Tihamér volt, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki mint volt ifjúsági szervezeti vezető osztotta meg tapasztalatait, és azontúl tanácsokkal látta el a jelenlévőket, azzal kapcsolatosan, hogyan indulhatnak el a szervezetek problémáik megoldásának útján hivatali, megyei segítséggel akár.


Az igen hasznos másfél órás beszélgetést követően a résztvevők folytatták a tanácskozást, ötletelést: a cél az volt, hogy megfogalmazzák közösen milyen lehet a munka az ideális szervezetben, illetve milyen irányba lehetne elindulni, a különböző szervezetek életében jelentkező problémák megoldásának útján.

Az ebédet követően kezdődtek a workshopok, forgószínpad-szerűen kaphattak használható tudást a bekapcsolódók: az időmenedzsment, a szervezeteken belüli konfliktuskezelés, a rendezvények vizuális megjelenítése témákon kívül több hasznos gyakorlatot, játékot is kipróbálhattak a résztvevők, amit a későbbi munkájuk során saját csapatuk építésében hasznosítani tudnak.


A vasárnap programja főként a játékokról szólt, több játékvezető segítségével szórakoztató játékprogramokon próbálhatták ki magukat a résztvevő fiatalok a Székely Móka névre keresztelt játékprogramon belül. A játékok zöme a székely népi hagyományok, szokások és mesterségek köré épült, vagy azt vette alapul, így válva kihívássá a vendégekből összeverődött csapatok és ditrói fiatalok számára. A csapatos paszulyhordástól, a létrás tojásgyűjtésen át egészen hangnélküli népmesék szinkronizálásáig több szórakoztató program szolgálta a fiatal közösség összekovácsolódását.


A program főtámogatója, további támogatók és segítők mellett, a Bethlen Gábor Alap volt.

2024 © TURINFO-DITRÓ.  Készítette: repyx